2008. augusztus 12., kedd

Távmunka-kompatibilis cég - a második tipp

Informálódj a cégről!

Mondom ezt mind azoknak, akik távmunkás állást keresnek, mind pedig azoknak, akik távmunkásként vesznek részt projektekben. Saját tapasztalatom inkább ez utóbbiról van, nem is ok nélkül. Távmunkásnak lenni ugyanis bizalmi helyzetet feltételez. Aki nem a cég telephelyén szeretne dolgozni, hanem mondjuk otthon, az számítson rá, hogy nem azonnal fog menni, legalábbis alkalmazottként nem. Előbb bizonyítani kell, valahogy úgy, mint egy előléptetésnél. Az mehet ki a cég irodájából, és teheti ki magát nagyobb munkamorált, lojalitást és adatvédelmet érintő kísértéseknek (hiszen nincs szem előtt, a kisördög pedig csak nagyon kevesekből hiányzik), aki már bizonyított: korrekt, megbízható, óvatos munkatárs. Magyarul: feltehetően bizonyos időt le kell húzni egy cégnél ahhoz, hogy ott távmunkássá válhassunk.

Természetesen vannak olyan munkaajánlatok, amelyek kimondottan távmunkára készültek - ezek azonban túlnyomórészt projektmunkák, az esetleges további megbízások reményével.

Aztán vannak azok a cégek, akik átveréseket kínálnak, szépen becsomagolva. Egy kis fifikával azért fel lehet őket ismerni. Gyakorlat: ha beütjük a Google-be a távmunka keresőszót, simán szűrhető, melyik találat takar gagyit, mást, becsapást.

Valószínűleg madárnak néznek, ha

- a találat kulcsszólista része (ezzel dolgoznak az állásközvetítő site-ok): ilyenkor többnyire szó sincs távmunkáról, a kifejezés csak csalogatásra való;
- a honlapra rákattintva szó nincs a munka jellegéről, hanem valamilyen ködös problémát találok, amelyre a tulajdonos cége/hálózata, ó mily érdekes, épp tudja a megoldást. Nem kell mondanom, milyen oldalak élnek ezzel a módszerrel;
- különösen gyanús, ha a probléma éppen az én pénztelenségem, illetve agyonhajszolt
életmódom, amit heti pár óra munkával íziben orvosolhatok, ha letöltöm/regisztrálok/befizetem. Csak ma éjfélig, már csak három hely van. Munkáról egy szó sincs.

Ez azonban még semmi. Hiszen pillanatok alatt rájövök, hogy senki nem akar munkát adni, a többi meg magánügy (én gyakran regisztrálok, letöltöm, mindig lehet mit tanulni, ha mást nem, azt, hogyan ne csináljam a dolgomat. No befizetni azért nem szoktam emiatt). Az igazi duplafenekű kofferek akkor kerülnek be a képbe, amikor munkát, sőt távmunkát akarnak adni. Először is ott, hogy kinek/minek dolgozom.

A neten aránylag könnyű tetten érni a fantomcégeket. Pik-Pok, kedves marketing-blogger barátném a marketingizéken úgy mondja: az internet azért jó, mert kis keresgéléssel mindenkiről mindent meg lehet tudni. Ez persze sarkítás, de közel jár az igazsághoz.

Ha egy cég honlapján nincs komplett impresszum, cégadatok, kontakt személy rendes (telefonos és e-mailes) elérhetőséggel, horribile dictu ügyfélszolgálati idő, akkor kezdhetek gyanakodni. Ha maga a honlap ingyenes tárhelyen van, illetve a megadott kontakt ingyenes e-mailcím, akkor az már több is, mint gyanakvás.
Ha megvan legalább a vállalkozás/szervezet neve, akkor érdemes utánanézni vagy az e-cégjegyzékben, vagy, ha nonprofit szervezetről van szó, akkor a birosag.hu nonprofit jegyzékében. Ha egyikben sem találom, lehet menekülni. Amennyiben már becsaptak, és utólag járom végig a keresgélést, még megnézhetem, kié az inkriminált domain. Ha nincs cég/szervezet/vállalkozás a dolog mögött, többnyire öngyilkosság szóbaállni velük.

Amennyiben találtam céginformációt valahol - legjobb jel, ha mégis a honlapon, akinek vaj van a fején, nemigen meri nyilvánosan lobogtatni a cégét - , lehet továbbmenni a kereséssel, és kulcsszóként beírni a cégnevet. Valószínűleg kell némi idő, amíg használható eredményhez jutok, vagy mert kevés az infó, vagy mert túl sok, de megéri. Mindenesetre minden forrást kritikával kell kezelni, és semmiképpen nem szabad egy oldalról jövő ismeretek alapján dönteni. Tehát a neten talált infók forrását is ellenőrizni kell. Cégek esetében legjobb adatbányász az adóhivatal, legalább ők is jók valamire.

Végre találtam egy olyan céget, amelyiknek van rendes honlapja, rajta korrekt adatok, a cégjegyzék is azt mondja, okésak, sőt az adóhivatal sem tud róluk semmi csúnyát, sőt még távmunkást is keresnek, nos, innentől tekinthető az ajánlat legalább félig komolynak.

Folyt. köv.: Ismerd a jogaidat!

3 megjegyzés:

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

Kriszi,

Iszom a szavaid, de attól tartok egy átlagos távmunka-keresőt inkább elriasztasz, mint segítesz neki...
A szándékot értem, sőt támogatom. Én inkább arra térnék ki, jellemzően milyen végzettséggel, milyen jellegű munkát találhat a távmunka kereső.

Arról nem is beszélve, jelen hazai állapotok közt, sokkal hatékonyabb lenne a már munkahelyre bejárók számára, mint alternatívát, az otthoni irodát felvázolni. Hogyan szakadjon el a bejárós munkahelyétől. Néhány tipp milyen módszerekkel tudja rávenni a főnökét... Az otthoni munka előnyeire. Mondjuk csak azért szabadságra, megy a "jelölt", hogy bizonyítsa, hogy otthon is olyan hatékonysággal elvégzi a hazavitt munkáját...

Nos ha egyetlen embert megóvtál akár elijesztés árán egy kamu cégtől, akkor már megérte, de sokkal árnyaltabb a kép. A hazai pályát ismerve, azt kell mondjam, inkább alternatíva keresésre, kreativitásra kell buzdítani, a lehetséges veszélyeket felvázolva. Nem pedig a veszélyeket kiemelve.

Provokátor

Ui.: a bejegyzés tartalmával egyetértek, csak amit egy külső szemlélőnek sugall(hat) azzal nem. Szakmai közönség előtt nagyon ésszerű és korrekt a kép, viszont egy laikus számára negatív kisugárzású lehet.

Kriszi írta...

Provokátor,
erre reagálnom kell! Posztban! Mert igazad is van, meg nem is, mint a mesében. Ne menj messzire, este jön a válasz :)

Üdv
Kriszi