Elszigetelődve, beszűkülve?

Ezt a posztot két gondolat ihlette:

Egy. A nemrég felröppent gyes-megkurtítási vita kapcsán számos olyan megjegyzés elhangzott, amely érvként hozta fel: a kisgyermekkel évekig otthon "kuksoló", "bezárt" anya óhatatlanul beszűkül - ez egy finomabb szinonimája a "pelenkaszagúan elhülyül" szószerkezetnek. Nem tudom, menedzselt-e valaki itt több gyermeket, plusz a közösségi logisztikájukat, valamint a teljes családi működést évekig, akár főállású "inaktívként" (grrrr, de mérges vagyok erre a statisztikai megjelölésre). De aki igen, annak erről biztosan árnyaltabb a véleménye (nekem spec. az).

Merthogy bezárva az ember akkor van, ha valaki kívülről rányomja az ajtót, és elfelejt saját kulcsot adni. A kismamának pedig azért általában van kulcsa. Igaz, ilyenkor sokkal inkább rajtam múlik, hogy kinyitom-e az ajtót, van-e kedvem beengedni valakit, vagy netalán felszerelkezni a kölökkel, és menni valahová (és ha igen, hová). Ez macerás, de ha van hozzá energiám, igényem, akkor menni fog. DE nagyon fontos: ilyenkor kézbe kell venni az irányítást, mert a barátok-rokonok-munkahelyek vagy azt hiszik, hogy minden úgy megy, mint korábban, vagy azt, hogy a kismamát nem szabad zavarni. Ha ez nekem így nem jó, jelezni kell, nincs mese: meg kell mondani, mit és hogy szeretnék, most mire vagyok kapható, és mire nem. Mondom ezt a rengeteg okosságot úgy, hogy masszív szülés utáni depresszióval küzdöttem mind a kétszer, és volt olyan barátom, aki a gyermekszülés tényére eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Szóval beszűkülni az fog, akinek ez nincs ellenére - az viszont ezt gyerek nélkül is kényelmesen megteheti (sőt általában meg is teszi). Viszont hogy ezt kismamai sapkában egyfolytában bizonygatni kell, öreg hiba, öreg sztereotipizálási hiba.

Kettő. A távmunkavégzés körül folyamatosan potyognak a munkavállalót az elszigetelődéstől féltő, vagy munkavállalóként azt félő vélekedések (képzavar). Kb. olyan formában, hogy "jaaaaj, de egész nap otthon ülve nem fogok senkivel találkozni, csak verem a gépet, lemaradok mindenről...". Vagy "óóóó, de az a munkatársunk majd úgy érzi, mindenből kimarad, mert nincs itt a pezsgő irodai életben, se egy közös ebéd, se egy munka utáni sörözés, semmi céges program..."

Álljunk csak meg egy szóra! Miért nincs? Miért ne lehetne munka után együtt sörözni? Elvégre a söröző általában nem az irodában van... az meg olyan mindegy, hogy otthonra, vagy a másik épületbe/emeletre csörgetek oda neki, hogy "dobjunk már be egy pofa sört". Az ebéd már neccesebb (irodai étkezde, messzi otthon), de valljuk be: egy irodában dolgozók között sem mindig jön össze. Nincs céges program? Hogyhogy? A távmunkás nem kap meghívót? Nem osztják be tréningre? Nem jöhet el a karácsonyi partira? Miért nem? Ilyet csak az mond, akinek gőze sincs arról, hogyan működik a munkatárs, illetve a munkahely "kihelyezése". Mert hát azért a távmunkás is ugyanúgy a céghez tartozik, mint a telephelyen dolgozó, nem? Jól néznénk ki, ha mondjuk a területi képviselők (jellegzetes mobil távmunka) nem számítanának munkatársnak...

A másik félelem, miszerint senkihez nem szólhatok egész nap, és a végén elfelejtek beszélni, egy kicsit hasonlít a gyes-beszűkülés réméhez: sokkal nagyobb a füstje, mint a lángja.
Először is: csak nagyon-nagyon kevés távmunkában végezhető tevékenység van, ami nem kívánja meg a rendszeres és folyamatos kapcsolattartást (nekem momentán mindössze egy hosszú könyv fordítása jut eszembe példaként, de mivel ilyet még nem csináltam, lehet, hogy ez is tévedés). Innentől pedig miről is beszélünk? Otthon dolgozom (mondjuk), időről időre e-mailezek, telefonálok, van Skype, MSN és egyéb nyalánkságok. Nem is szólva arról, hogy általában azért időnként csak be is kell menni a céghez egy-egy személyes megbeszélésre, egyeztetésre stb. Ha pedig távmunkaházba járok be mindennap, huszonegy másik szerencséssel egyetemben, vagy éppen mobil távmunkás vagyok, akinek az a dolga, hogy mászkáljon, meg emberekkel beszéljen, végképp értelmét veszti a kérdés.

Ha pedig gyerekem van, akkor mind karácsonyipartizni, mind sörözni, sőt még dolgozni is csak úgy tudok, ha vigyáz rá valaki. Akkor meg nem mindegy, hogy távol vagy mégis közel? Így is, úgy is lőttek az elszigetelődésnek. Sőt a beszűkülésnek is :)

Hogy stílszerűek maradjunk: benzin és távmunka

...csak első pillantásra állnak igen távol egymástól. Másodikra azonban világos az összefüggés: az otthon (vagy a közeli kávézóban) dolgozó munkaerő kevesebbet autózik, tehát kevesebb benzint használ - következésképpen útiköltséget takarít meg. Most kiderült azonban, hogy a folyamat visszafelé is működik. A magas benzinár lehet az egyik tényező, amely előmozdítja a távmunka terjedését.

Az evolúció nagy ugrásai

A computerworld.com bloggere szerint az evolúció - tegyük hozzá: különösen a kulturális evolúció - nem fokozatosan, hanem nagy ugrásokkal, hirtelen váltásokkal halad előre. Egy-egy környezeti tényező hatását kivédendő ugyanis az egyedeknek igen gyorsan kell túlélési technikákkal előállniuk. Esetünkben ilyen környezeti tényező a magas üzemanyagár. Mivel alternatív, olcsóbb üzemanyag-forrásaink egyelőre elhanyagolhatók, a cégeknek magára az utazás tényére kell hatniuk ahhoz, hogy az útiköltségek mérséklődjenek. Erre pedig a legkézenfekvőbb megoldás az, hogy nem kényszerítjük ez embereket utazásra a munkához, azaz a lehetőség a távmunkavégzésre (szigorúan mint munkaszervezési formára).

Hetente legalább egy távmunkanap

A Reuters forrásai szerint máris elindult a távmunkáltatási hullám: a cégek egyre-másra bátorítják szellemi munkásaikat arra, hogy legalább heti egy munkanapot távolról dolgozzanak. Még a fizikai jelenlétet kívánó munkáknál (pl. portaszolgálat) is bevezetik a négynapos munkahetet.
A fehérgalléros munkaerőnél pedig hamarosan akár extrém távmunkahelyzetek is előfordulhatnak, s valóban gyakori lesz a tengerparton, sziklán, mezőn laptopozó dolgozók látványa.

Digitális nomádok, kulturális korlátok

Ha már az evolúciónál tartunk, a távoli munkavégzés lehetősége már megszülte a maga gyermekeit, a digitális nomádokat. Ezek az emberek, hordozható IKT-eszközeik és projektjeik révén, bárhol, bármikor képesek dolgozni. Sokan "nomád módra", egy-egy erre a célra kiképezett kávézóban ütik fel a tanyájukat a nap legnagyobb részében - egyfelől hogy ne otthon, másfelől hogy ne egyedül dolgozzanak. Ez azonban nem munkahely-pótlék, hiszen mind munkakörnyezetüket, mind társaságukat maguk választják meg.

Adottak az eszközök, adott a szándék - a távmunka robbanásának most már "csupán" kulturális akadályai vannak: ragaszkodás a hagyományos munkarendhez és a munkamorál tehetetlensége. Ha ezek ledőlnek, valószínűleg gyökeresen átalakul a munka világa.

Az eredeti cikk a minok.hu-n:
http://www.minok.hu/node/4223

Angol forrás:
http://blogs.computerworld.com/high_gas_prices_promote_digital_nomad_lifestyle