Hogy stílszerűek maradjunk: benzin és távmunka

...csak első pillantásra állnak igen távol egymástól. Másodikra azonban világos az összefüggés: az otthon (vagy a közeli kávézóban) dolgozó munkaerő kevesebbet autózik, tehát kevesebb benzint használ - következésképpen útiköltséget takarít meg. Most kiderült azonban, hogy a folyamat visszafelé is működik. A magas benzinár lehet az egyik tényező, amely előmozdítja a távmunka terjedését.

Az evolúció nagy ugrásai

A computerworld.com bloggere szerint az evolúció - tegyük hozzá: különösen a kulturális evolúció - nem fokozatosan, hanem nagy ugrásokkal, hirtelen váltásokkal halad előre. Egy-egy környezeti tényező hatását kivédendő ugyanis az egyedeknek igen gyorsan kell túlélési technikákkal előállniuk. Esetünkben ilyen környezeti tényező a magas üzemanyagár. Mivel alternatív, olcsóbb üzemanyag-forrásaink egyelőre elhanyagolhatók, a cégeknek magára az utazás tényére kell hatniuk ahhoz, hogy az útiköltségek mérséklődjenek. Erre pedig a legkézenfekvőbb megoldás az, hogy nem kényszerítjük ez embereket utazásra a munkához, azaz a lehetőség a távmunkavégzésre (szigorúan mint munkaszervezési formára).

Hetente legalább egy távmunkanap

A Reuters forrásai szerint máris elindult a távmunkáltatási hullám: a cégek egyre-másra bátorítják szellemi munkásaikat arra, hogy legalább heti egy munkanapot távolról dolgozzanak. Még a fizikai jelenlétet kívánó munkáknál (pl. portaszolgálat) is bevezetik a négynapos munkahetet.
A fehérgalléros munkaerőnél pedig hamarosan akár extrém távmunkahelyzetek is előfordulhatnak, s valóban gyakori lesz a tengerparton, sziklán, mezőn laptopozó dolgozók látványa.

Digitális nomádok, kulturális korlátok

Ha már az evolúciónál tartunk, a távoli munkavégzés lehetősége már megszülte a maga gyermekeit, a digitális nomádokat. Ezek az emberek, hordozható IKT-eszközeik és projektjeik révén, bárhol, bármikor képesek dolgozni. Sokan "nomád módra", egy-egy erre a célra kiképezett kávézóban ütik fel a tanyájukat a nap legnagyobb részében - egyfelől hogy ne otthon, másfelől hogy ne egyedül dolgozzanak. Ez azonban nem munkahely-pótlék, hiszen mind munkakörnyezetüket, mind társaságukat maguk választják meg.

Adottak az eszközök, adott a szándék - a távmunka robbanásának most már "csupán" kulturális akadályai vannak: ragaszkodás a hagyományos munkarendhez és a munkamorál tehetetlensége. Ha ezek ledőlnek, valószínűleg gyökeresen átalakul a munka világa.

Az eredeti cikk a minok.hu-n:
http://www.minok.hu/node/4223

Angol forrás:
http://blogs.computerworld.com/high_gas_prices_promote_digital_nomad_lifestyle

Munkába járás ideje - mennyit is töltünk vele?

Átlagosan öt évet, de van, aki akár tizennyolcat is aktív évei alatt, mondják a brit kutatók. Nekem, amikor gyerekek előtt bejártam, elhanyagolható volt a napi táv: akkoriban mintegy tíz perc sétára laktam a munkahelyemtől. Három és fél év alatt, havi húsz munkanappal számolva összesen 280 órát, azaz 11.67 napot töltöttem ide-oda mászkálással. Azóta költöztünk, további nehezítésként pedig szültem két gyereket is. Ha a jövő héttől újra oda járnék dolgozni, a következőképpen festene a napi logisztika:

A munkaidő reggel fél nyolckor kezdődik. Ez azt jelenti, hogy nekem legkésőbb 7.00-kor fel kell szállnom az aktuális buszra, és amikor leszállok, lóhalálában vágtáznom még mintegy öt percet az irodáig. Mindezek előtt felkészíteni és a reggelizőasztalhoz toloncolni a csemetéket, hogy Apának csak fel kelljen pakolnia őket, és szétszórni a különböző közösségekbe.

Amikor Apa utazik, és hajnalban indul, összekuszálódnak a szálak, mivel az óvoda reggel hétkor nyit. A bölcsőde ugyan korábban, de az bezzeg nem a mi közelünkben van, hanem a munkahelyemtől nem messze. Csak ott volt hely, örülök, hogy ez is van. Tehát először a nagylányt kellene leadni az óvodába, de akkor nem érek be idejében. Autóval megoldható lenne a dolog, de azt ugye Apa elvitte magával.

Ha nagy nehezen mindenki a helyén van, kezdődik délután a második felvonás. Munkaidő négykor zárul, már ha nem kell(ene) tovább bent maradni. Bölcsőde este hatig van nyitva, óvoda ötig. De most fordított a sorrend: először a törpét kell begyűjteni hazafelé menet, aztán teperni a nagyért az oviba, hogy ne kóvályogjon elveszetten az ügyeletes csoportban, a már klakkban-frakkban toporgó, indulásra kész óvónő mellett. Tehát: négykor kilövés.

A bölcsődébe nincs tömegközlekedés, gyalog bő tíz perc. Négy óra tízre beesek, rekordidő alatt kivakarom a porontyot, majdnem nyár van, nem kell sok ruha: mondjuk negyed ötkor elindulok vele. Nem egészen hároméves lábakkal mérve nyolc perc a buszmegálló, de nem azé, amelyik házig visz. Fél ötkor buszra is tudunk szállni, ha nagyon nagy mázlink van.

Amikor a busz igazán siet, harmincöt perc alatt vagyunk az óvodánál. Gyerek már az utolsó az egész terepen, hiszen elvileg öt perce bezárt az intézmény. És ez az abszolút ideális állapot, amikor minden időben érkezett, és nem jött közbe semmi.

Tán megoldás lenne, ha én vezetnék, de akkor Apa buszozna, nem volna, aki este még bevásárolna, amúgy pedig kocsival sem igen ér haza este nyolc előtt.

Mennyi is akkor az annyi? Reggel mindenestül minimum negyven perc (buszhoz ki, buszról le), délután minimum hatvanöt. Tizenöt perc híján két óra. Nem a fővárosban. Három és fél év alatt ez 61 nap lenne. Két hónap. Most már elhiszem azt a tizennyolc évet is.